Főoldal Városunkról Baktalórántháza története

Baktalórántháza története

Nyomtatás PDF

Baktalórántháza Szabolcs-Szatmár-Bereg megye geometriai középpontjában, a Nyírség középső részén helyezkedik el. Kistérségi központ volt és az ma is, itt van a székhelye a Közép-Nyírségi Önkormányzati Többcélú Kistérségi Társulásnak. A település lakosainak száma 3800 fő, de lakónépessége intézményei, foglalkoztatási adottságai révén megközelíti az 5000 főt.

A jelenlegi település két kis község - a déli fekvésű Nyírbakta és az északi Lórántháza - egybeépítésével alakult ki. Közigazgatási egyesítésére 1931. január 1-jén került sor, a Magyar Királyi Belügyminisztérium rendelete az egyesített község nevét a Baktalórántháza névben állapította meg.


Római katolikus templom

A község kialakulásának és fejlődésének útját a középkor századaiból származó írásos emlékek hiányában nehezen tudjuk pontosan nyomon követni. A legrégibb írásos emlék Nyírbaktára vonatkozóan IV. Béla adománylevele, amelyet 1271-ben V. István megerősített, vagyis Baktát az egri püspöknek adományozta.

E korra tehető – a mára műemlékké nyilvánított, a képen látható – római katolikus templom építése is.


Református templom

A görög katolikus templom 1693-ig Petneházán volt. A református templom a „traktus jegyzőkönyve” szerint 1597-ben már anyaegyház. 1731-ben gróf Hallerné, született gróf Károlyi Klára elvette a református templomot és a római katolikusoknak adta vissza. Így került át a református egyház Lórántházára, ahol a képen látható templom 1750 táján épült.

Lórántházáról a legrégibb írásos adatok a XVI. századból maradtak ránk. Ebben az időben a Báthoryak, majd Rákóczik tulajdonába kerül. A Rákóczi-szabadságharc bukása után Károlyi Sándor kapta meg adománybirtokként, ez időtől fogva földesura azonos volt Nyírbaktáéval.


Dégenfeld-kastély

Bakta az 1420-as években a Baktay család tulajdona, ezt követően a Báthory, Tatay, Barkóczy, Károlyi család birtokolta. Utolsó tulajdonosa gr. Dégenfeld Pál volt 1945-ig.
A kisváros másik műemléke a képen látható klasszicista stílusú Dégenfeld-kastély.

A XVII. század első harmadában (1615-1638 között) a Barkóczy család építteti meg a földszintes vadász kúriát, majd az idők során ezt bővítették. A park tökéletesebb és legszebb kialakítása azonban gróf Dégenfeld Imre idejében történt. 1945-ben a Kastélyt államosítják, és 1995-ig Tüdőszanatóriumként működött. Az épület állagának folyamatos romlása miatt azonban a kórházat másik helyszínre kellett költöztetni; a kastély pillanatnyilag üresen áll, a városfejlesztési terveiben kiemelt helyet foglal el hasznosítása.

A település 100%-ban közművesített – víz-, villany-, gáz- és csatornahálózat, szilárd burkolatú utak, kábeltévé-hálózat –, mely a vállalkozások indításában fontos szempont.

A településen működik: faipari- fafeldolgozó üzem, acélszerkezet-gyártó üzem; a kereskedelmi-és szolgáltatóágazat is jelentős munkáltató.


Baktai erdő

Jelentős vonzerő a Baktai erdő, mely üde zöld növényeivel hívogatóan várja a pihenni, kikapcsolódni vágyókat.

A város vezetése hangsúlyt fektet az oktatási, kulturális, civil és sportélet támogatására, fejlesztésére. A városban működik óvoda, általános iskola és középfokú oktatási intézmény.
Baktalórántháza életét gazdagítják civil egyesületei: Arany Ősz Nyugdíjasklub és - Népdalkör, Városi Vegyeskar, Természetbarát és Tömegsport Egyesület, Együtt Másként Egyesület, Polgárőr Egyesület.

A sportélet kiemelkedő jelentőségű és hosszú hagyományokra tekint vissza. A sportolni vágyók a Baktalórántháza Városi Sportegyesület szakosztályaiban – labdarúgó, kézilabda, fitnesz-aerobik – és tömegsport-rendezvényein találhatják meg a mozgási lehetőséget. A labdarúgó szakosztály felnőtt csapata jelenleg az NB III-ban szerepel.

Kissné Szűcs Mariann

A város címere:
Baktalórántháza város címere
Módosítás dátuma: 2013. július 25. csütörtök, 10:09  

Keresés

Fülöp Mihály: Baktalórántháza

Baktalórántháza kedves város,
Terei gondozottan virágos.
Két kis falu határa ért össze:
Őrzi Nyírbakta és Lórántháza népe.


Tovább

Sajtóközlemény

Partnerünk


A városháza épülete, Baktalórántháza.

Közös Önkormányzati Hivatal Baktalórántháza

Cím
4561 Baktalórántháza, Köztársaság tér 8.
Telefon / fax
+36-42-550-032, +36-42-550-033
E-mail
baktaph@vnet.hu, baktapmh@gmail.com
Ügyfélfogadás
Hétfő-csütörtök: 7.30 - 12.00, 12.30 - 16.00
Péntek: 7.30 - 13.00