Rendhagyó irodalomóra
Egy szép, késő tavaszi délutánon, fiatalok, diákok - irodalom barátok - gyűltek össze Baktalórántházán a városi könyvtár olvasótermében. A jelenlévők izgalommal várták a tanár urat, Misi bácsit, aki az esemény előadója.
Kiss Mária könyvtári munkatárs kíséretében megérkezett Fülöp Mihály a rendhagyó irodalomóra főszereplője. Laskainé Szilágyi Gabriella bevezetőjében elmondta, hogy a könyvtár dolgozói támogatják az alkotói közösségek kialakítását. A jelenlegi összejövetel is ennek a célnak a jegyében szerveződött. Fülöp Mihály olvasmány élményibe, saját verseinek keletkezési körülményeibe avatta be a hallgatóságot.
A mérnök-tanár előadó, a Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium egyik jogelőd intézményének, a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetnek volt az igazgatója, több mint egy évtizedig, majd tanára ugyancsak több mint tíz éven át.
A közeli településen, Ramocsaházán, született, Nyíregyházán a Kossuth Gimnáziumban érettségizett, majd Gödöllőn az Agrártudományi Egyetemen szervezett agrármérnöki és tanári diplomát. Később több szakmérnöki képzettséggel gyarapította tudását.
1965 óta Baktalórántházán él.
Fiatalon aktív sportoló, labdarugó volt. Mint intézményvezető és mint tanár tanítványait tisztelte, egészséges életmódra, a munka szeretetére, egymás megbecsülésére nevelte őket.
Olvasmány élményeiről elmondta, hogy Arany János, Petőfi Sándor, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond művei a legkedvesebbek számára.
A fentiek írásai meghatározták gondolkodásmódját. Arany, Petőfi családi versei nagy hatást tettek rá.
A Füstbe ment terv című vers sorai könnyet csaltak ki a hallgatók szeméből.
A Falu végén kurta kocsma, a Nemzeti dal című versek saját egyéni értelmezésével, előadásmódjával páratlan irodalmi élményhez juttatta a közönséget.
Említette, hogy Petőfi több versét is megzenésítették, ezek között kiemelte a Fa leszek ha, fának vagy virága címűt, melyet időnként önnön örömére hegedűjén megszólaltat.
A későbbiekben a saját maga által írott verseket keltette életre és említette meg néhány vers keletkezési körülményeit. Megható volt egy diákkori versciklus, amelyet egy hasonló korú kislány ihletett, elküldte a kislánynak, de válasz nem érkezett. El akarta égetni a verssel teli füzeteket, de az édesanyja közbe lépett, így megmaradt három füzet, a kézzel írott versekkel. Felolvasott az ominózus alkotásokból. Nagyon hangulatos a Furcsa lakodalom című vers, amely a konyha hangulatát idézte az izgő- mozgó edényekkel. Az Osztály krónikája című írás kiskamasz kori csínytevését mutatta.
Költemény lett a mezőn lemenő nap látványából, a szénagyűjtésből, de a gyermekkori családi munkamegosztást is megverselte.
Megérintette az évszakok változása, akárcsak a vasút állomás, a füstös vonat, a vonat fütty, a zakatolás, a messze kanyargó tüzes sárkány. Említette az egyetemi éveit, a családalapítást, majd a végleges nyugdíjba vonulást.
Az utóbbi évek, a visszaemlékezések is versírásra késztették. Írt verset Anyák napjára, Nőnapra. Többet közülük el is szavalt a különböző rendezvényeken. Isten hite is versírásra késztette. Gyergyócsomafalva, mint Baktalórántháza testvértelepülése vers ihletője lett, de Erdélyről is írt egy több mint 40 versszakos verset.
A rendhagyó irodalomóra hallgatósága bepillanthatott egy tehetséges, sokoldalú, művészi adottságokkal rendelkező ember gondolkodásmódjába, jövőbe vetett hitébe, hitvallásába, lelkébe.
Kodály írta: „Az elődök kultúráját nem lehet örökölni. Az egykettőre elpárolog, ha nem éltetjük, gondozzuk.”
A rendhagyó irodalomórán elhangzottak igazolják, hogy Fülöp Mihály éltetője, gondozója az elődök kultúrájának.
Kiss Mária zárszavában megköszönte a hallgatóság érdeklődő figyelmét, tanár úrnak az irodalom iránti érdeklődést felkeltő gondolatait, továbbá, hogy betekintést engedett alkotó munkájába.
Barsy Csabáné
Álljon itt a Nemzeti Összetartozás Napja emlékére a szerző ez alkalomból íródott verse.
Fülöp Mihály: Trianon
Nézd ezt a szétszedett Magyarországot!
Rínak az elvitt falvak és városok!
Mennyi élet s emlék fekszik a porban,
Elfelejtett hantban és a sírokban.
Romba dőlt szobrok, kastélyok, templomok,
Meggyalázott temetők, színes álmok.
Kísértetiesen vergődő árnyak,
Hangos szóval messzire kiáltanak.
A folyókban is döngő ritmus ébred,
Olykor bíz súlyos titkokat cserélnek.
A Duna vize mindet összegyűjti,
S a Fekete-tengerben elnyeleti.
Távolból balladákat suttog a szél,
Mert a magyar nép mindig a múltból él.
Messze-hazától az ember gondterheltebb,
Ha mindig árván, kitaszítva élhet.
Menj balsorsot hozó ördög képében!
Zuhanj mélyre az elmúlás ködében!
Utánad nézünk sújtottan, sötéten
S ne legyen nyugtod odalenn a mélyben.
Jöjj új világ, hatalmasabb e kornál!
És légy igazabb a zsarnok világnál.
Hiteddel teremts magadnak új formát,
S tűnjön el végre e hazug valóság!
2010. június
