Főoldal

A könyvtár rövid története

Nyomtatás PDF

Baktalórántházán nagyközségi könyvtár 1952-ben jött létre, elsősorban letéti anyaggal, mint népkönyvtár. Az első könyvet, ami már a könyvtár tulajdonát képezte 1955. január 26-án vették állományba: Csillagocska/Vaszilenko.


1960-ban már Járási Könyvtárként működött, az első szakmai beszámoló ebből az évből való. Ekkor 20 községi könyvtár tartozott hozzá. A járás megszűnésével 11 községre kiterjedő szakmai módszertani ellenőrzési jogkörrel rendelkező körzeti könyvtárként működött az 1980-as évek végéig. A könyvtár a község egyik legrégibb patinás épületében került elhelyezésre, ami az 1900-as években vendéglőként és szállodaként funkcionált. Az 1990-es évtől többször átszervezték a könyvtárat, tartozott a művelődési központhoz, majd a Reguly Antal Általános Iskola társintézménye, majd ismét önálló intézménnyé vált.
Ekkor még a könyvtár két helyiségében a település múltjának értékeit rendszerező helytörténeti mini-múzeum is működött,melynek országos nyilvántartásba vétele is megtörtént.
  

2004-ben a könyvtárat ideiglenesen elköltöztették, mert a korábbi épület leromlott állapota miatt felújításra szorult. Sajnos az „új” körülmények nem voltak sem könyvtárhoz méltóak, sem működéséhez megfelelőek. A rendelkezésre álló helységek kicsik és zsúfoltak voltak, így a helytörténeti gyűjtemény kikerült a könyvtár kezelése alól.
A intézmény jelenlegi helyén - a Köztársaság tér 16. emeleti szintjén - 2007 óta működik József Attila Művelődési Központ és Könyvtár néven. Itt már megfelelő körülmények állnak a könyvtár rendelkezésére. Van egy tágas olvasóterme, ami helyet ad a könyvtár által szervezett kisebb rendezvényeknek, mint pl. fotókiállítás, vetélkedők, versenyek, kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak.
A Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága Könyvtári Szakmai Kollégiumától sikeres pályázat keretében 2008-ban közel 1 Millió Ft támogatást kapott az intézmény szakmai eszközfejlesztésre, korszerűsítésre. Ebből új bútorok lettek beszerezve, ami jelentősen javított a könyvtár képének színvonalán.
A könyvtár többször is sikeresen vett részt a Külügyminisztérium által közkönyvtárak uniós programjára kiírt pályázatokon, amiből fejleszti az uniós dokumentum állományát, és ebből a támogatásból került megrendezésre többek között 2009-ben megtartott Európai Uniós vetélkedő, az EU-hoz való csatlakozásunk 5 éves évfordulója alkalmából; 2012-ben "A magyar költészet napja európai szemmel” című rendezvényünket, melyen magyar és az Európai Unió tagállamaiban született költők versei hangzottak el.  

 


A városháza épülete, Baktalórántháza.

Közös Önkormányzati Hivatal Baktalórántháza

Cím
4561 Baktalórántháza, Köztársaság tér 8.
Telefon / fax
+36-42-550-032, +36-42-550-033
E-mail
baktaph@vnet.hu, baktapmh@gmail.com
Ügyfélfogadás
Hétfő-csütörtök: 7.30 - 12.00, 12.30 - 16.00
Péntek: 7.30 - 13.00